ÖRÖKLÉT: Sidney Poitier

Sidney Poitier filmszerepben

2022. január 6-án elhunyt Sidney Poitier, az első színesbőrű színész, akinek sikerült Oscar-díjat nyernie a legjobb színész kategóriában.

Sidney Poitier 1927. február 20-án született Miami-ban Reginald James Poitier és Evelyn Poitier hetedik gyermekeként.

Dolgozott építőmunkásként, eladóként, dokkmunkásként. 1946–tól színészkedett, 1949-től pedig Hollywoodban is szerepelt. 1950-től vállalt szerepet filmekben is, játszott egyebek mellett A megbilincseltek, a Forró éjszakában, a Találd ki, ki jön ma vacsorára és A Sakál című produkciókban.

Rendezőként a többi között a Dutyi dili és a Ki kém, ki nem című alkotásokat jegyzi.

1964-ben első színesbőrűként nyerte el a legjobb színésznek járó Oscar-díjat a Nézzétek a mezők liliomait! című filmben nyújtott alakításáért.

Az 1960-as évek óta polgárjogi aktivistaként is ismerték. 1969-ben a First Artists Productions egyik alapítója volt. 1971 óta filmrendező is. 1994–től a Walt Disney Corporation igazgatótanácsának elnöke.

„Egy ikont vesztettünk el, egy hőst, egy mentort, egy harcost és egy nemzeti kincset” – írta a Bahamák miniszterelnök-helyettese. Sidney Poitier a szigeteken nőtt fel.

Poitier idős korában a bahamai külügyminisztériumban is dolgozott, 1997 és 2007 között a Japánba akkreditált bahamai nagykövet volt.

https://youtu.be/hxzhHSSim5g