Boráros Imre 80. születésnapjára

Boráros Imre - Szent István király kis legendája80. születésnapja alkalmából erőt, egészséget kívánunk Boráros Imre Kossuth-díjas színművésznek, a Komáromi Jókai Színház örökös tagjának, aki a hazai és anyaországi színpadok mellett önálló estjeivel a nyugati szórványmagyarság körében is hűséggel és hittel közvetíti nemzeti kultúránk és történelmünk értékeit.

1965-ben a komáromi Magyar Területi Színház tagja lett. 1972-től 1977-ig a kassai Thália Színpadhoz szerződött. 1977-ben visszatért a komáromi Magyar Területi Színház társulatához. Vendégszerepelt többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol Tarpataky bárót alakította Zerkovicz Béla: Csókos asszony című operettjében. Ugyancsak ebben a szerepben játszott a Miskolci Nemzeti Színházban. A József Attila Színházban Shakespeare: Makrancos hölgy című darabjában, valamint Szigligeti Ede: Liliomfi című művében játszott, Szilvai professzort alakította. Külföldön játszott az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Svédországban, Ausztriában, Hollandiában, Törökországban és Ausztráliában. 1990-ben a Magyar Területi Színház jogutódjának, a Komáromi Jókai Színház tagja lett. 2013-ban saját színházat alapított Boráros Imre Színház néven.

Bátka község önkormányzata, a Csemadok helyi szervezete, az egyházközség és az alapiskola vezetősége 2016 áprilisában kétnapos születésnapi programsorozatot rendezett Mács József író tiszteletére. Az első napon Boráros Imre a Meddig ember az ember c. darabját adta elő, színpadra írva és alkalmazva Mács József két sajátosan csehszlovákiai magyar regényét, a „Szélvúvásban” és a „Bolondok hajóján” címűt. Boráros két szakaszra bontotta az előadást: a „Főjegyző” című első, illetve a „Szeplős, a csehszlovák katona” című második részben sajátosan magyar sorsokat elevenít meg a színpadon a kisebbségi magyar sorsból adódó sajátos helyzetekben, egyetemes érvényeséggel. Homoly Erzsó felvétele archívumunkból.

Ezzel a darabbal tartotta első premierjét Révkomáromban a 2013  őszén alakult Boráros Imre Színház.

Kapcsolódó:

AHONNAN ELINDULTAM… – PORTRÉFILM BORÁROS IMRE SZÍNMŰVÉSZRŐL

Rendező: T. Nagy Imre
Operatőr: Nagy István

 

További hasonló témájú videók