Jákó Vera emlékére

Jákó Vera

90 éve született Jákó Vera magyar nótaénekesnő, előadóművész.

Tanulmányait az Országos Szórakoztatózenei Központban végezte, majd Molnár Imre főiskolai tanárnál és Kovács Magda énektanárnál tanult. 1964-ben tűnt fel a Magyar Rádió egyik tehetségkutató versenyén. 1974-től Európában több országban vendégszerepelt.

A későbbiekben szinte minden földrészen sikereket aratott. (Brazília, Kanada, Ausztrália, Nagy-Britannia stb.). Előadásait a magas színvonalú éneklés és a kitűnő megjelenés jellemezte, amelyek egyben védjegyévé váltak. A magyar nóta magas színvonalú éneklésével rendkívüli sikereket aratott. 18 hanglemezen működött közre. 

Egy nagylemeze jelent meg Csendül a nóta címmel. 1985-ben Állami kitüntetésben részesült. Nagylemezén kívül 12 magnókazettája és 6 videokazettája jelent meg. Többször szerepelt a Magyar Televízióban. 1977 szilveszterén közreműködött a Szilveszteri nótaszó című műsorban, ahol két önálló dalt énekelt el.

1987-ben hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található. Emlékére minden évben odaítélik a Jákó Vera-díjat.