XXV. Országos Citeratalálkozó – Tardoskeddi Citerások

Tardoskeddi Citerások – Tardoskedd
Tardoskeddi Citerások – Tardoskedd

A Tardoskeddi Citerások Galgamenti dalcsokorral készültek a Citeratalálkozóra.

A csoport 1999-ben alakult Csikós Antal és Szabó Ferdinand vezetésével a helyi CSEMADOK égisze alatt. A csoport gyermek citerazenekarként indult, az évek során több mint 30 gyerek tanult meg citerázni Toni bácsinak köszönhetően. Az eredetiből hárman még mindig együtt zenélnek, a zenekar jelenleg 6 tagú, ebben a felállásban 2021 óta működik, mivel barátaik csatlakoztak a csapathoz Naszvadról és Zsitvabesenyőről. Falunapokon, népzenei fesztiválokon, születésnapokon és lakodalmakon lépnek fel leginkább, de népzenei vetélkedőkön is megmérettetik tudásukat alkalmanként. 2016-ban a Tavaszi szél vizet áraszt című országos vetélkedőn arany minősítésben részesültek, ugyanekkor a KÓTA arany minősítését is elnyerték.

Folyamatosan dolgoznak az utánpótláson, jelenleg összesen 24 gyermek tanul citerázni Tardoskedden Halász Bianka vezetésével, aki a zenekar vezetője 2014 óta. Felnőttek számára is rendeznek évente citera gyorstalpalót, ahol mindenki kipróbálhatja, néhány óra alatt elsajátíthatja a hangszeres tudást, de főleg meggyőződhet róla, hogy igenis megtanulható, akárhány éves is az ember. Idén 25 éve annak, hogy megalakultak, a zenekar oszlopos tagja az 5 éve működő Felvidéki Citerazenekarnak. 
Galgamenti dalokkal készültek.

2024. október 19-én Tardoskedden tartották meg a XXV. Országos Citeratalálkozót. A Citeratalálkozó szervezői a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Csemadok Tardoskeddi Alapszervezete, a Tardoskeddi Citerások és Tardoskedd Önkormányzat voltak.

Szakmai értékelők:

Borsi Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagja, népzene- és citeratanár (Váchartyán, Magyarország)
Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója (Dunaszerdahely)

Fellépők

  1. Pengettyű citerazenekar – Pered
  2. Csillag citerazenekar – Pered
  3. Recefice citerazenekar – Tardoskedd
  4. Nemeshodosi citerazenekar – Hodos
  5. Váraszói Gyöngyvirág citerazenekar – Váraszó
  6. Lukanényei citerazenekar – Lukanénye
  7. Nagyabonyi gyermek citerazenekar – Nagyabony
  8. Vándor citerazenekar – Tardoskedd
  9. Nagycétényi kis citerások – Nagycétény
  10. Sarló citerazenekar – Nyárasd
  11. Dió héj citerazenekar – Diószeg
  12. Nagyabonyi citerazenekar – Nagyabony
  13. Mákvirágok citeracsoport – Dunamocs
  14. Rezeda Népzenei Együttes – Dunaszeg
  15. Kikelet citeraznekar – Felsőszeli
  16. Diócska citerazenekar – Diószeg
  17. Százdi citeraegyüttes – Százd
  18. Tardoskeddi Citerások – Tardoskedd
  19. Pannónia Citerazenekar – Balatonkenese

További hasonló témájú videók