HARMÓNIA 2013 – A legjobb énekes vagy szólista díja
A legjobb énekes vagy szólista díját Vadkerti Imrének ítélte oda a kuratórium.
Vadkerti Imre 1976. január 5-én született Révkomáromban. Az általános iskolát Gútán végezte, majd szakmát Érsekújváron tanult. Már korán, az általános iskolai évek alatt foglalkozni kezdett zenével, énekléssel, szerepléssel. Előbb zenekarokkal énekelt, létrehozta az Alfarock együttest, majd 1998-ban a Friends zenekart. 1993-ban a Komáromi Jókai Színházban Gábriel arkangyalként mutatkozott be a Mária evangéliuma rockoperában. 2000-ben alapító tagja volt a Kis-Duna Menti Rockszínháznak, emellett tagja volt az Érsekújvári Rockszínpadnak is. Általános ismertségében fordulópont volt a 2007-es év, amikor jelentkezett a Magyar Televízió Társulat című műsorába, ahol a megmérettetés során Koppány szerepét nyerte el a 25 éves jubileumi István, a király rockopera előadásában. Ez a szerep volt meghatározó színészi munkásságában 2010-ig. Eközben szintén nagy sikerrel alakította Tom Miggles szerepét a Leányvásár című operettben a Pécsi Nemzeti Színházban. 2010 óta a Komáromi Magyar Lovas Színházban lép fel, a Trója rockoperában, Agamemnón szerepében, valamint a 2011-ben bemutatott, méltán nagy sikerű Honfoglalás rockoperában, ahol a honfoglaló Árpád vezért alakítja, óriási sikerrel. 2012 júliusában mutatták be Az utolsó betyár című népi rockoperát, amelyben korábbi szerepeitől eltérően a darab negatív hősét, a bírót személyesíti meg.
2011-ben a Kormorán zenekar szólóénekese, frontembere lett. A hazafias rock műfajának méltó képviselője. Előadóművészként számos helyen fellépett, Európában és a tengerentúlon is, művészetével hozzájárulva a magyarságtudat erősítéséhez. Szabadidejében zenével, fotózással foglalkozik. Ma is Gútán él családjával, feleségével és három gyermekével.
A szakmai jellegű Szlovákiai Magyar Zenei Díjat kizárólag szlovákiai magyarok kaphatják meg. Átadására ezúttal Dunaszerdahelyen, a Városi Művelődési Központban került sor.
[mappress mapid=”12″]