Laboncságnak mert nincs sohult ottan semmi közi

Egy fergeteges részlet, kuruc táncnóta előzetesképpen Gál Tamás és Bodonyi András rendhagyó Dorottyájából.

Az eredeti szöveg:

Csínom Palkó

Csinom Palkó, Csinom Jankó,
Csontos kalabérom,
Szép selymes lódingom,
Dali pár pisztalyom.

Nosza rajta, jó katonák,
Igyunk egíszséggel!
Menjen táncba ki-ki köztünk
Az ő jegyesével!

Ne bánkódjék senki köztünk,
Menjünk az alföldre,
Megrontatik kezünk által
Az labonc ereje!

Szabad nekünk, jó katonák,
Tisza–Duna közi,
Laboncságnak mert nincs sohult
Ottan semmi közi.

Darulábú, szarkaorrú
Nyomorult németség
Fut előttünk, retteg tőlünk,
Nyomorult nemzetség!

Görbe hátú, mert lenyomta
Füstös muskotéra,
Elfárasztott, elbágyasztott
Dióverő pózna.

Tüzes madzag, apró csollong,
Lompos az gatyája,
Tátva-nyitva mindeneknek
Nagy éhelholt szája.

Toldott-foldott, tetves-redves
Minden portékája,
Kalapjának nedvessége,
Lefügg kalimája.

Renddel állván, nagy sokaknak
Meggyőzik az társát,
Ebről ebre hagyják
Békasütő nyársát.

Elig nyílik fel az szája
Berdó kiáltásra,
Korog-morog öres hasa,
Siet jóllakásra.

Rendeletlen öltözeti,
Csúfos pántlikája,
Nem érne egy abadolmánt
Minden portékája. 

Lapos guta megütötte
Bornyúbőr iszákját,
Kebelében legelteti
Sok ezer marháját.

Mely marhának tetű neve,
Tartsa ő magának!
Nyúzza rendre, jó lesz bőre
Bornyúbőr iszáknak.

Mert ő igen gyenge nemzet,
Szokott effélire,
Országában eleget kap,
Menjen hát helyire! 

(Ugyan) mit (is) vitézkedünk,
Jó kuruc vitézek,
Mert ezeknek drágább kéncsét
(Én) soha nem lelek.

De gyűlölöm, mert nyomorú
Mégis kevélységre,
Ládd, majd feldől, mégis indul
Magyarok vesztíre. 

Kicsírázott eb-agyara
Az magyar cipóra,
De megváslik foga bele
Lészen még oly óra!

Sok tokosnak mentél te már,
Éltének végére,
Szabadoson öszvementél
Ütközetből véle. 

Sok szerencsét próbáltál te
Velünk német ellen,
Holott soha nem voltál te
Szerencsétlenséggel. 

Sok cifornyás német urat
Rabságra hajtottunk,
Sok kalapot mezőségen
Öszve is tapodtunk.

Nosza! most is űzzük, vágjuk
Mind ellenségünköt,
Mutassuk meg nemzetünknek
Jó vitézségünköt!

Fut az tokos, tüzes madzag
Kihull az keziből,
Őszi keserű gombája
Kidől az fejéből.

Után’ kuruc! után’
Tiéd az puskája,
Enyim pedig az kancája,
Tiéd az lódingja!

Rajta, Miska, rajta
Az tüzes labancon
Mienk leszen az nyereség
Mind az derék harcon.

De mindezek fegyverekkel
Nem érnek egy pénzt is,
Hadd el, vedd el az szablyáját,
Üsd le az fejét is!

Az nagyszájú horvátnak is
Fekete csizmája,
Hosszú nyakú, kurta farkú
Görcsös paripája.

Egy rossz, rozsdás kalabérja,
Életlen szablyája,
Csipás szemű kancájával
Együtt van kvártélya.

Noha éhhel csak meg nem hal,
Nincs benn takarmánya,
Sokszor száznak sincs közöttök
Egy pipa dohánya!

Az vitéz kurucnak
Van szabott dolmánya,
Sarkantyús csizmája,
Futó paripája.

Az gyalog kurucnak
Van frissen járása,
Mint Pelagus lónak,
Van sebes futása.

Vitéz karja, lábaiban
Karmazsin csizmája,
Gyönggyel fűzött az bocskora.
Ezüstös kapcája.

Hátán cifra farkasbőre,
Kurta kis dolmánya,
Nyakában függ gyönggyel fűzött,
Csontos kalabéra.

Fényességgel mind berakva
Aranyas szablyája,
Nyuszttal béllett az süvege,
Csillagos forgója.

Patyolat az kuruc,
Gyöngy az felesége;
Hetes vászon az labancság,
Köd az felesége.

Szegén kuruc elveszett, mert
Sokszor egyest isznak,
Pohárt császár életiért
Egymásra hagyítnak.

Nosza tehát, hadnagy uram,
Dúljuk fel jószágát,
Mind ellenségünknek
Hajtsuk el marháját!

Ha ránk támad az pénziért,
Vágd be az ajtaját,
Fúrd meg az hordaját,
Idd meg mind az borát! 

Az paraszt embernek
Fogd meg az szakállát,
Hajtsd el az marháját,
Verd pofon ő magát!

Az laboncság takarodjék
Nemes országunkból,
Hogy végtire szalagszíjat
Ne fogjunk hátakból!