Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa
A kórus Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara néven alakult Nyitrán, 1964 novemberében. Alapító karnagyai között volt Ág Tibor, Janda Iván, Schleicher László és – a szlovákiai magyar kórusmozgalom felélesztéséért fáradhatatlanul munkálkodó – Szíjjártó Jenő. Szíjjártó Jenőnek (politikai okokból) az első próbák után távoznia kellett. Helyére Takács András közreműködésének köszönhetően került vendégkarnagyként Vass Lajos, aki már 1965 elején hozzáfogott a kórus művészi fejlesztéséhez.
Akkor több mint 100 tagja volt a CSMTKÉ-nak. (Ez a rövidítés néhány hónap alatt közismertté vált a szlovákiai magyarok körében, és még ma, a névváltás után is sokan így nevezik .) 2006 nyarán Józsa Mónika vette át Janda Ivántól a művészeti vezető feladatait. A vendégkarnagyi teendőket 2007 januárja óta Tóth Árpád látja el. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa az ő vezetésük alatt szerzett 2008 novemberében aranykoszorús minősítést, és nyerte el a legjobb műsor-összeállításért járó különdíjat a prágai Adventi és Karácsonyi Kórusművek XVIII. Nemzetközi Kórusversenyén.
50 évvel ezelőtt, 1961. június 16–18-án rendezték Zselízen az I. Országos Énekkari Fesztivált, amelyen akkor 1200 magyar karénekes és zenész vett részt. A fesztivál Szíjjártó Jenő és Viczay Pál állhatatos szervezőmunkájának köszönhetően jöhetett létre. Ennek emlékére rendezték meg június 18-án, szombaton 18 órai kezdettel a Szíjjártó Jenő Kórusfesztivált a Zselízi Művelődési Otthonban.