Költők karneválja Granadában
„Nicaragua. Valljuk be, kevés konkrétum jut róla az eszünkbe. A közép-amerikai kontinenshídon található, területének nagy részét a Kordillerák vulkanikus láncai uralják. Másfélszer akkora, mint hazánk, és kb. hatmillióan lakják. Az egykori spanyol gyarmat egy Nicarao nevű törzsfőnökről kapta a nevét, aki indiánjaival megtámadta a sokkal jobban felszerelt spanyol konkvisztádor, González Dávila aranylelőhelyek után kutató embereit, még az 1520-as évek elején.
A fesztivál előtt két napot a fővárosban, Managuában töltöttünk. Nem szívderítő látvány, ha egy amúgy is szegény város minden egyes négyzetméterét áthatja a politika, a nicaraguai polgárháborúk és a hatalomért folyt kíméletlen belső harcok emléke. Erről tanúskodik a rengeteg katonai létesítmény, a középületek, a szobrok, a plakátok, az utcák és terek nevei, szinte az egész városkép. Lassan száz éve, amióta Augusto Cezar Sandino tábornok partizánharcot indított a konzervatív, amerikabarát rezsim ellen, erről szól az élet errefelé. Viszont legalább meleg van, 35-38 fok, ami februárban az európai ember számára felettébb kényeztető érzés.
Azt a költészeti világfesztivált, amelyre idén meghívást kaptunk, 12. alkalommal rendezték meg a fővárosnál sokkal kellemesebb klímájú és hangulatú városban, Granadában. Az ország legrégebbi spanyol települése ez a Mombacho nevű vulkán lábánál. A vulkán nevét addig biztosan nem fogom elfelejteni, amíg el nem fogy a Mombachito névre hallgató, piacon vásárolt, elsőrangú szivarom. És bespájzoltam belőle rendesen nehezebb időkre.
A gyarmati időkből származó, gyönyörű koloniál stílusú épületek, templomok már önmagukban megalapozták a fesztivál hangulatát. 60 ország 122 meghívott költője vett részt az idei eseményen.
Mi, magyarok, hárman voltunk, természetesen három ország színeiben. Márkus-Barbarossa János szilágyzoványi születésű erdélyi költő és életművész, az E-MIL korábbi elnöke, aki 1984 óta Bécsben él, így osztrák költőként szerepelt a listán. Balázs F. Attila marosvásárhelyi születésű, Szlovákiában élő költő, műfordító és könyvkiadó szlovák színekben volt jelen. És jómagam. Mindenki háromszor kapott lehetőséget a nyilvános fellépésre, ebből egyszer vidéken, iskolákban, egyetemeken vettünk részt felolvasáson. Nem túlzok, ha azt mondom, fellépéseinket komoly szakmai és közönség-érdeklődés kísérte.
A város főterén, a Plaza de la Independencián tartott esti felolvasásokra mintegy kétezer érdeklődő jött el naponta. Külön színfolt volt a Költészeti karnevál, amely a szobám ablakával szemközti La Merced nagytemplom előtti tértől indulva 11 stáción, 11 felolvasáson át vezetett végig egészen a város határáig, a Nicaragua-tó partjáig. Ez Dél-Amerika második legnagyobb tava, az egyetlen édesvízi tó a világon, ahol a cápák, kardhalak és rájafélék is megélnek, ezek a Karib-tengerből jutnak fel a San Juan folyón. A kulturális identitás jelszavával meghirdetett verskarneválon mindenki az anyanyelvén olvasott fel. A karnevál záróaktusa a kivágott fák fájdalmának temetése volt, mondani sem kell, a zöldgondolat jegyében. Lesz mire emlékeznünk öreg napjainkra.
Nicaragua kulturális életében fontos, centenáriumi év az idei: száz éve ugyanebben a hónapban hunyt el nagy nemzeti költőjük, Rubén Dario. Róla most csak annyit, hogy rövid, de kalandos élete során előbb a századfordulós Párizsban telepedett le, Adyval körülbelül egy időben, majd őt is elérte a dél-amerikai intelligencia végzete, és nagykövetnek nevezték ki Madridban. A kontinens első profi írója volt, a nyelv és a forma igazi művésze. A dél-amerikai modernizmus atyjának tartják, nevét szülőhazájában a süteménytől a vasútállomásig, a likőrtől az iskolákig rengeteg dolog őrzi. 49 évesen halt meg, a leoni katedrálisban van eltemetve.
A ’Közép-Amerika összefogásáért’ meghirdetett tematika középpontjában a gondolatnak megfelelően egy nicaraguai és egy guatemalai költőelőd életműve állt. E két alkotót a nagy nemzeti klasszikushoz, Rubén Darióhoz való viszonyuk kötötte össze. Akit érdekelt, minden délelőtt részt vehetett a róluk szóló szimpóziumokon. Azért említsük meg e két nevet, jeles alkotókról van szó, megérdemlik. Ernesto Mejia Sanchez nicaraguai költő harminc éve halt meg, és filológusként is maradandót alkotott Dario összes verseinek kritikai kiadásával és szerkesztésével. A másik személy a guatemalai Luiz Cardoza y Aragon. Ő volt „a legérdekesebb ismeretlen költő Latin-Amerikában”. A 20-as években Párizsban telepedett le, csatlakozott a szürrealistákhoz, és ő írta az egyik legjobb könyvet André Bretonról.
Nem szeretnék névsorolvasást tartani, hogy ki mindenki vett részt a világ minden tájáról az idei rendezvényen. A kortárs világlíra fontos alakjai ők, nevük és tevékenységük a fesztivál honlapján visszakereshető: www.festivalpoesianicaragua.com Végezetül még annyit mondanék róluk, hogy őszintén remélem, a következő években módunk lesz közülük nem egyet meghívni Magyarországra, a hazai szakma és az értő közönség nem kis örömére. A vers legyen veletek!”
Turczi István: Vers és szivar • Közelképek a XII. Granadai Nemzetközi Költészeti Fesztiválról, Nicaraguából, 2016. február 14–20.
