Federico Garcia Lorca (1898–1936)

1936-ban az öldöklő fasiszták agyonlőtték Federico García Lorca spanyol költőt. Haláláról Radnóti Miklós magyar költő írt siratóéneket. Nyolc évvel később a magyar fasiszták ugyanígy ölték meg a magyar költőt. 

A két halál korkép és dokumentum azokról az esztendőkről. Az eredetileg olasz fasiszta szó ugyanúgy volt érvényes a német nácikra vagy a magyar nyilasokra, a spanyol falangistákra: az uralomra került mészárlási düh irtotta a szellemet és a szellem képviselőit. García Lorca a spanyol szellem legkiválóbb megtestesítője volt a XX. században.

Ha a lexikonokban nézünk utána életrajzának, alig tudjuk követni a felsorolást. Költő volt, a múlhatatlan emlékű nagyok egyike. Drámaíró volt, egyéni hangú, sajátos színfolt a színi-irodalomban. Népszerű zeneszerző, sikeres festő-rajzolóművész, néprajztudós. Színházszervező s ezen belül dramaturg, rendező, ha kellett akár tragikus, akár komikus színész. Rövid életében is az élő spanyol kultúra legkiválóbb, sőt legsikeresebb korabeli alakja. Otthonában ugyanúgy hangoztatta lírai költeményeiben a cigányok emberségét, jogukat az egyenjogúságra, mint Amerikában a négerekét. Szavakkal, dallamokkal, színekkel harcolt az emberi méltóságért, egyenlőségért, méltányosságért, demokráciáért. Meg is bűnhődött érte, a sötétség zsoldosai a számlálhatatlanokkal együtt őt el elpusztították.

A legősibb spanyol kultúrájú tájról, Andalúziából származott. Az értelmiség felé törekvő, módos családban született. Apja jól gazdálkodó, olvasó, éneklő földműves volt, aki tanítónőt vett feleségül. A népdalokat és a tanulási-tanítói igényt együtt örökölte. Iskolákba járatták, és ő vidáman és lelkesen szeretett tanulni. Tizenhat éves fővel már egyetemre érett, egyetemre is járhatott: a nagy hírű, ősi granadai legfelsőbb iskolába. Párhuzamosan tanult filozófiát és jogot, ezek mellett megfelelő tanintézetekben zenét és festészetet is. Itt barátkozott össze egy életre Manuel de Fallával, a kor legnagyobb spanyol zeneszerzőjével.

Verseket diákkorától kezdve írt. Egyetemista, amikor versei, cikkei, irodalomról szóló elmélkedései különböző folyóiratokban, majd napilapokban is megjelennek. Az idő 1917-18-nál tart. A magukat moderneknek mondó fiatal költők hol futuristáknak, hol expresszionistáknak mondják magukat, szabad verseket írnak. Ő szinte ellenük írja költeményeit. A népdalok formáiban és témavilágában a szegény emberek vágyairól, szerelmeiről, gyűlölködéseiről versel. Felfedezi és felfedezteti olvasóival a cigányok életét. Cigány tárgyú balladáival merőben új hangot hoz a spanyol irodalomba. 21 éves korában megjelenik első verseskötete. Hamarosan színpadi művekkel is próbálkozik. Már első kísérleteiben egyesíti a történelmi emlékeket, a folklórjelleget és a jelenre vonatkozó célzásokat. A versformák még jó ideig a népdalból származnak. Majd egyre jobban közeledik a spanyol drámák nagy hagyományaihoz, főleg Lope de Vega hangütése tér vissza. A spanyol reneszánsz és barokk klasszikusok szakadatlanul szívügyei. Lope de Vega válogatott műveit is sajtó alá rendezi, majd színházi sorozatot rendez belőlük. Ez beletartozik népművelő munkásságába. Az ország különböző vidékein tart ismeretterjesztő előadásokat a spanyol irodalom múltjáról, benne elsősorban a klasszikus drámák ismertetése és elemzése a leghangsúlyosabb. Jó megjelenésével, árnyalt hanganyagával, a pátosz és a szellemesség vegyítésével hamarosan népszerű népművelőnek bizonyul. Lelkes híve a köztársaságnak, klasszikus költemények kiválogatásával és csoportosításával is tud politizálni. A maradi királypártiak csak idegenkednek tőle, de a meginduló falangista mozgalom hívei – a spanyol fasiszták – kezdettől fogva veszedelmes ellenségnek tartják, gyűlölik. Ez fokozza harciasságát a gyilkos szándékok, majd gyilkos gyakorlat ellen.

Költészete egyre népszerűbb lesz. Szerelmes dalait országszerte éneklik. Dallamukat is ő komponálja a szöveg alá. Vallomásai a szabadságról ifjakat és időseket lelkesítenek. Cigányrománcai izgalmasak, de ez a témavilág küzdelem is a cigányság emberségéért és polgári egyenjogúságáért. A cigány folklórnak is kiváló ismerője, néhány cigányrománca és -balladája tragikus vagy vidám illusztráció a cigány életről és a cigány hagyományokról.

https://www.youtube.com/watch?v=PFlgmSMJjlM

Közben költészetének jellege is módosul. Ha nem is csatlakozik a modern – az avantgárd – irányzatokhoz, jól érezhető a Franciaországból áradó szürrealizmus hatása. A szabad gondolattársítások, az ellentétek párosítása, a váratlan fordulatok párosulnak nála a hagyományos értékekkel. A népdalok mellett a XVII. század spanyol klasszicizmusa is jól érezhető verselése és nyelvhasználata mögött.

Világirodalmi jelentőségét azonban elsősorban drámai műveiben kell felismernünk. A komédiától a tragédiáig otthon van minden színpadi játékban. Első igazi színházi sikere a koraiak között „A csodálatos vargáné”. Bohózatos népszínmű, igen hálás szerepekkel. Az ifjú feleség és az öreg férj örök helyzetét variálja tovább. Ettől a témától lehet a mű tragikus is, komikus is. Ebben a játékban a komikus változat nyer bravúros formát. A spanyol családi élet újra meg újra, egyre komorabb formában jelenik meg drámai művében, amíg eljut utolsó és talán legjobb drámájáig, a „Bernarda Alba házá”-ig. A nyomasztó hagyomány lélekölő ereje boldogtalanná teszi a zordon, kemény akaratú asszony és más-más természetű leányai életét. Aki meghajlik a kemény hagyományok előtt, magára vállalja az örök boldogtalanságot. Aki lázad ellene, aki derűt, boldogságot igényel, az belepusztul. A kitűnő dráma ki nem mondott, de nagyon jól érezhető vádirat a spanyol társadalom elmaradottságáról.

A vargáné komédiája és Bernarda asszony családjának tragédiája között a számos sikeres darab sorában még néhány kétségtelen remekmű született. A „Vérnász”, a „Yerma”, a „Rosita leányasszony”, akárcsak a „Bernarda Alba háza” a XX. század legnagyobb drámai alkotásai közé tartozik. Lírai termése is egyre magasabb csúcsokat ér el. Nagy elégiája, amelyet egy torreádor barátja halálára írt, nemcsak a személyes gyász vallomása, hanem a szomorúság magasztosságát hirdető himnusz.

Mindezek közben igen változatos életet élt. Volt egy sikeres képkiállítása, volt színházszervezés, voltak külföldi utak. A már fiatalon világhíres, tudósnak is tudomásul vett költőt sokfelől hívják. Dél-Amerikában sorozatot rendez Lope de Vega műveiből. Az USA-ban egyetemen tart előadásokat dramaturgiai kérdésekről és a spanyol irodalom nagyságairól.

Azután eljön a tragikus 1936-os esztendő. A polgárháború már elkezdődött. Madridban még hatalmon van a köztársaság, de az ország déli részén már Franco az úr. García Lorca a védekező szabadság dalnoka lesz. Szóban és írásban harcol a fasizmus ellen. Személyesen indul Granadába, amelyet már fenyeget a vész. Meg is érkezik, de hamarosan a lázadók bevonulnak. Ő el akar rejtőzni, de megtalálják. A hírre De Falla, a már világhírű jó barát odasiet, hogy megmentse. Francóék vezérkaránál tárgyal a költő kimentéséről. De amíg ő tárgyal, a foglyot agyonlövik. Már másnap Franco hivatalos lapja közli, hogy törvényszerűen elítélték és kivégezték. Később az uralomra kerülő falangisták azt igyekeztek elhitetni, hogy nem is tudtak a haláláról. De a műveit betiltották. 1936-ban gyilkolták meg. Ugyanők, a gyilkosok 18 év múlva, 1954-ben saját legnagyobb költőjüknek nyilvánították, kiadták összes műveit, a színházak sorra játszották drámáit, az iskolákban szavalták hazafias verseit. Tehát hivatalosan is újra kezdett élni. És azóta is él.

Hegedűs Géza (Literatura.hu)