Bende Zsolt (1926–1998)

20 éve hunyt el Bende Zsolt bariton operaénekes. Hosszú és sikeres pályát mondhatott magáénak. Ritka az olyan énekes, aki ennyire okosan, egységesen, mondhatni lineárisan felépített életúttal dicsekedhet.

Gounod: Faust – Valentin imája 

Rossini: A sevillai borbély; Figaro belépője

Részlet a Víg özvegy c. Lehár Ferenc operettből; Házy Erzsébettel.

Verdi: Don Carlos – Szabadságkettős – Bende Zsolt, Simándy József

22 esztendősen került a Zeneakadémiára, Révhegyi Olga néni és Sípos Jenő növendékeként végzett 1955-ben. Még főiskolásként bemutatkozott az Operaházban Polgár Tibor operájában, A kérőkben. Mivel akkor épp teltház volt a pesti baritonszekcióban, társulati tagnak nem kellett, így másutt próbálkozott. Előbb tagja lett az éppen akkor alakuló Rádióénekkarnak, majd egy évvel később már magánénekes volt Szegeden. A jó szimatú Rubányi Vilmos és Vaszy Viktor – mint rendesen – megint két lépéssel a többiek előtt jártak. 1956 májusa Bendét már Szegeden találta, ahol először Masetto jelmezében, majd a második szereposztásban már a Don Giovanni címszerepében léphetett közönség elé. Az első évben még kapott két kisebb szerepet A mosoly országában és a Lakméban is.

Egy évvel később 1957 tavaszán a Fidelio szabadulást hozó minisztere, Fernando szerepét alakíthatta, ez lett a leghosszabban énekelt feladata, még negyven évvel később is fellépett ebben a testhezálló szólamban. Volt Bende Zsoltban valami végtelen humánum, ami bizonyos szólamokban (ilyen volt a Fidelio minisztere is) különösen hatottak. Ugyanezen év őszén viszont már tagként mutatkozhatott be az Operaházban is, a Bohémélet Schaunardjaként.

A hangadása a lehető legtermészetesebb volt, minden helyezgetés, hókusz-pókusz nélkül, kényelmesen felölelve a teljes bariton terjedelmet. Világos hangszíne a lírai baritonszerepekre predesztinálta, de könnyebb basszbariton szólamokat is problémamentesen oldott meg.

Amikor az Operaházba került, Bende a pálya egésze során rá mindig jellemző pontos arányérzékével egy pillanat alatt felmérhette, hogy számára a lírai bariton fachban csak a második hely biztosított. Soha, egyetlen pillanatban sem okozott ez neki belső konfliktust, tudta a helyét Melis György mögött, s hosszú évtizedekig tartó együttműködésük során komolyabb összezördülés nélkül sikerült a feladatokon megosztozni. (Pályájuk vége felé, amikor Melis már a címszerepét énekelte, óriási élmény volt pazar kettősük a Don Pasqualéban, de hébe-hóba más darabokban is összefutottak partnerként.)

Jellemző momentum volt Bende pályáján, amikor néhány év után a színház előregondolkodó vezetői megkínálták a lehetőséggel, hogy a korlátlan magasságúnak tűnő, ambiciózus fiatal énekest átképeznék Wagner-tenorrá. Bende – rövid hezitálás után – nemet mondott (nem sokkal később Turpinszky Béla lett baritonistából a Wagner-tenor repertoár gazdája).

Maradt tehát a biztos második helyen – olyan képességekkel, aminek birtokában Európa számos neves operaházában vezető lírai bariton lehetett volna. És köszönhetünk egy sor remek bel canto alakítást: pazar hangú Malatesta, s kitűnő humorú Belcore volt (ez utóbbival Glyndebourne-ban is nagy sikert aratott 1967-ben). Megkerülhetetlen lett Rossini operáiban, virtuóz Figaro és Dandini (Hamupipőke), A török Itáliában nemes Költője, s Robert az Ory grófjában. Valahogy megtalálták a „játékmester” szerepkörök, s ez nem volt véletlen.

Néhány főszerep kitűzése évtizedekig elképzelhetetlen volt Bende Zsolt nélkül, a már említett Malatestán kívül legalább negyedszázadig volt gazdája a Cosi Guglielmójának, a Figaro házassága Grófjának és a Varázsfuvola Papagenójának. Ugyan sokszor megkísértették drámai szólamokkal, de tökéletes stílusérzéke ezúttal is megóvta, hogy Verdi esetében idősb Germontnál és Posa márkinál, Wagnertől Wolframnál súlyosabb szólamokat elvállaljon.

A II. világháború utáni korszak legnagyobb sikerű premierjén, A végzet hatalma legendás, 1964-es felújításán általános meglepetést keltett, hogy Melitone szerepét osztotta rá Lamberto Gardelli. Az eredmény az olasz Maestrót dicséri, Bende Zsolt fenomenális emberismerettel és mély humorral ábrázolta a kicsinyes lelkű, folyton zsörtölődő frátert.

Alapkövét jelentette Csajkovszkij-előadásoknak is, jeles Anyegin és Jeleckij herceg volt, s több rendezésben sikerrel alakította Valentint a Faustban. Évtizedekig a vállalt oroszlánrészt a kortárs operák színrevitelében, számos művet kifejezetten a számára komponáltak. Legismertebb kortárs-alakításai Ránki György műveihez kötődtek, a Pomádé királyban Garda Roberto volt, Az ember tragédiájában Ádám egyszerre esendő és nemes alakját keltette életre lenyűgözően.

Soha nem okozott gondot számára egy kisebb karakterszerep eléneklése. A Magyar Rádióban az egyik legfoglalkoztatottabb énekes volt, operett- és operafelvételek százain közreműködött: például Erkel Saroltájának szédületes humorú Ordító Kántorát. Koncertpódiumon is gyakran csendült föl hangja, muzikalitása, gyors tanulási képessége révén számos zeneileg nehéz feladatot oldott meg fölényes szakmai tudással.

Viszonylag korán kezdett tanítani, 1974-től haláláig a Zeneakadémia megbecsült professzora, akinek növendékei közül többen a mai napig fontos helyeken, fontos szerepeket énekelnek. Csak felsorolásszerűen néhány név: Ardó Mária, Bátor Tamás, Csurja Tamás, Gábor Géza, Keszei Bori, Kovács Annamária, Lukin Márta, Rost Andrea, Wiedemann Bernadett…

Gyakorlatilag élete végéig énekelt, a Magyar Állami Operaház idős korban is folyamatosan foglalkoztatta az egyik legnépszerűbb művészét, aki alázattal közreműködött. Már elmúlt 60 esztendős, amikor a Gianni Schicchi címszerepét elénekelhette.

Ha Bende Zsolt művészetét egyetlen szóval kellene jellemezni, az az ’elegáns’ volna. Megjelenése, hanghordozása, szerepformálásai mindig, mindenen átsütő nemes eleganciát hordoztak. Jellemző volt Kertész Iván tréfás megjegyzése A szerelmi bájital Belcore őrmester alakítása kapcsán: „Produkciója igen muzikális – csak a ranggal vannak bajok. […] Túl elegáns játéka alapján mégis inkább hadnagynak vélnénk, ha nem kapitánynak.”

Fess alakja mindennapos jelenség volt a nézők között is, olyan művész volt, aki szabadidejében is rendszeresen, fáradhatatlanul járt operát nézni, koncertet hallgatni. Bárki hozzá fordulónak szívesen adott tanácsot, kollégák körében is osztatlan népszerűségnek örvendett.

Szöveg forrása: Café Momus komolyzenei magazin