HELY170 Videos

Képernyőkép 2024-11-22 170323
01:23

Az ember tragédiája Nagymegyeren és Tornalján

Madách Imre: Az ember tragédiája című drámai költeményét márciusban mutatta be a kassai Thália Színház Rédli Károly rendezésében. Ma este 19:00 órától Nagymegyeren, december 4-én Tornalján láthatja a tisztelt nagyérdemű. A színház műsorát ITT találják meg.   Madách Imre emberiségkölteményének műsorra tűzése mindig egy generáció, az alkotók véleménynyilvánítása a saját korukról, a korszellemről, az őket […]

Városunk akkor és most – fotókiállítás Bősön

Bős város önkormányzata, a Csemadok helyi alapszervezete, valamint a helyi művelődési központ fotókiállítást rendezett Bátky Tamás bősi fotóművész képeiből „Városunk akkor és most” címmel. Bátky Tamás fotókon mutatta be a város egykori formáját és az azóta létrejött változásokat. Nagy Anikó megnyitóját követően Fenes Iván köszöntötte a megjelenteket, ezután ismét Nagy Anikó következett, aki ismertette a fotóművész […]

Alsószeli Kemencefeszt 2024 – II.

Gulyás, pörkölt, halászlé – Alsószeli nyári fesztiválja ízorgia a gasztronómia szerelmeseinek. A sátrak között a bográcsban fővő ételek illata terjeng. Az augusztus 2-3-án megrendezett Kemencefeszt során kretív fogásokkal, csábító desszertekkel is töltekezhettek a látogatók, esetleg elleshették, megtanulhatták az adott fogás elkészítését. A fesztivál hangulatát a zenészek és helyi előadók koncertjei is fokozták, melyek élettel töltötték […]

Alsószeli Kemencefeszt 2024 – I.

Gulyás, pörkölt, halászlé – Alsószeli nyári fesztiválja ízorgia a gasztronómia szerelmeseinek. A sátrak között a bográcsban fővő ételek illata terjeng. Az augusztus 2-3-án megrendezett Kemencefeszt során kretív fogásokkal, csábító desszertekkel is töltekezhettek a látogatók, esetleg ellessék, megtanulják az adott fogás elkészítését. A fesztivál hangulatát a zenészek és helyi előadók koncertjei is fokozták, melyek élettel töltötték […]

Járási kulturális ünnepség és szövetkezeti nap Bősön – koszorúzás

Június 23-án, vasárnap Bősön a Csemadok ház melletti parkban 73. alkalommal rendezték meg a Járási kulturális ünnepség és szövetkezeti nap elnevezésű Csemadok-ünnepség megnyitóját. Az esemény Fodor Denisza bevezetőjével indult, amit a Himnusz, majd zászlófelvonás követett. Stifter Luca és Nagy Mónika műsora után Fenes Iván polgármester ünnepi beszéde következett. A rövid ünnepség koszorúzással és a Szózat hangjaival […]

Táncol az egész város – Gála – (2)

A Csemadok bősi alapszervezete a tánc világnapja alkalmából másodszor tartotta meg a Táncol az egész város elnevezésű rendezvényét. Az előadásokat követően az összes szereplő részvételével gálaműsort rendeztek a Csemadok-ház melletti színpadon. A gála második része a bősi Csörgő Zsuzsa Művészeti Alapiskola táncosának műsorával indul. A város területén négy helyszínen 12 együttes felváltva adta elő műsorát. […]

Táncol az egész város – Gála – (1)

A Csemadok bősi alapszervezete a tánc világnapja alkalmából másodszor tartotta meg a Táncol az egész város elnevezésű rendezvényét. Az előadások után az összes szereplő részvételével gálaműsort rendeztek a Csemadok-ház melletti színpadon. A felvételen a gála első részét láthatjuk. A város területén négy helyszínen 12 együttes felváltva adta elő műsorát. Az eseményen Magyarországról is részt vett […]

Hetvenhetedszer Cannes

Kedden kezdetét vette az idei, 77. Cannes-i Fesztivál, a világ legismertebb és legnagyobb presztízsértékkel bíró filmfesztiválja, amely május 25-ig tart a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában. A rendezvény és a versenyfilm-zsűri elnökének Greta Gerwig amerikai filmrendező-forgatókönyvíró-színésznőt kérték fel, aki a filmes seregszemle történetének 13. női zsűrielnöké lesz. A nyitó- és zárógála házigazdájának szerepét Camille Cottin francia színésznő […]

Táncol az egész város – 2024 – (5)

A felvételen a mosonmagyaróvári Lajta néptáncegyüttes és a csallóközkürti Tündérkert táncosait láthatjuk. A Csemadok bősi alapszervezete a tánc világnapja alkalmából másodszor tartotta meg a Táncol az egész város elnevezésű rendezvényét. A város területén négy helyszínen 12 együttes felváltva adta elő műsorát. Az eseményen Magyarországról is részt vett három tánccsoport. Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke […]

Táncol az egész város – 2024 – (4)

A Csemadok bősi alapszervezete a tánc világnapja alkalmából másodszor rendezte meg a Táncol az egész város elnevezésű rendezvényét. A város területén négy helyszínen 12 együttes felváltva adta elő műsorát. Az eseményen Magyarországról is részt vett három tánccsoport. Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke a műsorok előtt röviden bemutatta az egyes fellépőket. A felvételen a bősi […]

Táncol az egész város – 2024 – (3)

A Csemadok bősi alapszervezete a tánc világnapja alkalmából másodszor tartotta meg a Táncol az egész város elnevezésű rendezvényét. A város területén négy helyszínen 12 együttes felváltva adta elő műsorát. Az eseményen Magyarországról is részt vett három tánccsoport. Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke a műsorok előtt röviden bemutatta az egyes fellépőket. A felvételen a bősi […]

Májusfa állítás Bősön 2024

A Bősi Önkéntes Tűzoltó Testület tűzoltói a hagyományokhoz hűen az idén is állítottak májfát a tűzoltószertár mellett. A férfiak az előre kijelölt fáért mentek, az asszonyok hagymás zsíroskenyereket készítettek az érdeklődők számára. A szüleikkel vagy nagyszüleikkel folyamatosan érkező gyerekek türelmetlenül várták a visszaérkező tűzoltókat. Amint a fát leemelték a teherautóról, körbevették, és megkezdődött a májusfa […]

Táncol az egész város – 2024 – (2)

A Csemadok bősi alapszervezete a tánc világnapja alkalmából másodszor tartotta meg a Táncol az egész város elnevezésű rendezvényét. A város területén négy helyszínen 12 együttes felváltva adta elő műsorát. Az eseményen Magyarországról is részt vett három tánccsoport. Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke a műsorok előtt röviden bemutatta az egyes fellépőket. A felvételen a budapesti […]

Májusfa állítás Alsószeliben

2024. április 30-án az alsószeli önkéntes tűzoltók a Tűzoltó majálison májusfát állítottak a község főterén, majd a művelődési ház udvarán cigánypecsenyével vendégelték meg az alsószelieket. A rendezvény keretében a gyerekek szalagot köthettek a májusfára. További sikereket kívánunk tűzoltóinknak! Szabados László videója és fotói

„A szív dalai” Füleken (ajánló)

Április 25-én (csütörtökön) a csodálatos Karin Sarkisjan énekesnő, zongorista és zeneszerző látogat el Fülekre, hogy Ľubomír Šamo hegedűssel este 18:00 órától A SZÍV DALAI címmel koncertezzenek a Füleki Városi Művelődési Központban. Jöjjön, és élvezze ki velünk az örmény, zsidó és szlovák dalokat etno-jazz feldolgozásban! Karin Sarkisjan Jereván szülötte, Örményországban nőtt fel. Szlovákiában és Csehországban elsősorban a […]