Csatlakozzon a Galántai Honismereti Múzeum által vezetett barangolásokhoz a galántai régió múltjában! Az első rész a természeti adottságokat taglalja a régészeti leletek alapján. Forrás: Múzeum GA
Győr belvárosának nevezetes épülete, a Magyar Ispita ad otthont a Váczy Péter történészprofesszor műgyűjteményéből rendezett állandó kiállításnak. Az épület a magára maradt, egyedül élő, idős győri polgárok otthona volt. Széchenyi György püspök 1666-ban létrehozott alapítványa szolgálta a működését az I. világháborúig. Az 1700-as évek első harmadában az eredetileg két önálló, földszintes reneszánsz épületet oszlopos belső […]
A Jell-O az amerikaiak számára szinte alapélelmiszer. Minden család háztartásában jelen van évtizedek óta. A Jell-O Gallery Museum ennek a kultikus ételnek állít emléket. 1897-ben kezdték el forgalmazni, a múzeum pedig abban a New York-i házban van, ahol a cég székhelye is működött több mint 100 évvel ezelőtt. A Jell-O az amerikai gasztronómiai kultúra elválaszthatatlan […]
5 éve volt, hogy az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei az eddig kevéssé ismert vallási kisebbség tagjait százával lemészárolták, több tízezer tagját elüldözték észak-iraki lakhelyükről, így a külvilágtól elzárt Szindzsár-hegységben rekedtek hetekre, gyakorlatilag szinte víz és élelem nélkül.
Kiránduljanak velünk egy kicsit térben és időben! Talán egyetlen film sem készült még a témakörben, amely ennyire életkorokon átívelően, ennyire látványosan és mégis ilyen pontosan mutatná be mindazt, ami Visegrád középkori múltját jelenti. A Pazirik Studio nem először készít hasonló animációs anyagot, s nagyon reméljük, hogy az elkövetkezendő években csak gyarapodni fog lenyűgöző munkáik gyűjteménye. […]
Két európai országban: Lengyelországban és Litvániában a napokban adtak át egy olyan portált, amelyik rendkívül ismerős lehet a Stargate sorozat rajongói számára. A készítők által portáloknak nevezett alkotások ugyanis alakjukban is rendkívül hasonlítanak a címadó tárgyra, ráadásul funkciójukban is némileg hasonlók: távoli idegenekkel teszik lehetővé a kommunikációt. Persze a filmsorozatbeli több százezer vagy millió fényév […]
Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művelődéstudományi Intézetének kutatócsoportja a Nemzeti Művelődési Intézet ösztöndíjprogramjának támogatásával 2019 szeptemberétől 2020 augusztusáig kutatást folytat. A kutatás A regionális, lokális kulturális örökségek és a lokális identitás összefüggései – a helyi értéktárak funkcióinak felmérése a Vajdaságban címet kapta. A kutatásban – amelynek vezetője dr. Újvári Edit tanszékvezető – három diák, […]
Hol is lehetne máshol, mint Hollandiában? Ha szereted a sajtokat, főleg a különleges, hosszú érlelésű fajtákat, akkor az Amsterdam Cheese Museum a te helyed. Ha minden aromásabb, markánsabb sajtfajtától idegenkedsz, akkor legalább ajándékért ugorj be ide: van érettebbnél is érettebb gouda sajt, és azt is elárulják, hogy a holland sajtok miért lettek ilyen különleges ízűek, […]
A brugge-i Friet Museum a sültkrumpli történetét mutatja be. Vicces, nem? Hiszen ennél egyszerűbb étel a világon nincsen, és még ennek is van történelme. Persze nemcsak az olajban kisütött burgonyáról tanulhatunk, hanem a mellé fogyasztott hamburgerről és milkshake-ről is.
Kessler Hubert mérnök, barlangkutató, a budapesti Szemlő-hegyi-barlang felfedezője 115 éve született. Karszthidrológus, az országos forráskataszter elkészítője, az Aggteleki-barlang igazgatója, számos barlangi útvonal első bejárója, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke is volt. 1930 őszén kőfejtés közben véletlenül bukkantak rá a Szemlő-hegyi-barlangra. A tulajdonos barlangkutatókat hívott segítségül, Kessler Hubert, Futó András és Sebős Károly, […]
Az amerikaiak vagdalthúsának vagy löncshúsának érthetetlen módon nagyon nagy sikere van az országban, pedig akárhogy is nézzük, ez a konzerv egy kulináris katasztrófa. Hogy miért lett ilyen sikeres? A háborúk alatt az amerikai katonák ezt ették, így tulajdonképpen rászoktak. Ahhoz, hogy megismerd a kultikus Spam teljes történetét, vagy hogy megtudd, a katonák a szükségben hányféleképpen […]
95 éve e napon hunyt el Antoni Gaudí katalán építész. Apja szegény rézműves volt. Ő maga kovácsinas lett, majd az építészet iránt érdeklődve, 1869-ben Barcelonába ment tanulni. Tanulmányait megszakította, csak 1878-ban végezte el a barcelonai Tartományi Építészeti Főiskolát. Ekkor díszes, viktoriánus stílusban tervezett, 1872–1882 között a barcelonai Parc de Ciudadella bővítésénél a kertépítészet új, szintkülönbségekkel, […]
170 éve e napon született Antoni Gaudí katalán építész. Apja szegény rézműves volt. Ő maga kovácsinas lett, majd az építészet iránt érdeklődve, 1869-ben Barcelonába ment tanulni. Tanulmányait megszakította, csak 1878-ban végezte el a barcelonai Tartományi Építészeti Főiskolát. Ekkor díszes, viktoriánus stílusban tervezett, 1872–1882 között a barcelonai Parc de Ciudadella bővítésénél a kertépítészet új, szintkülönbségekkel, szobrászati […]
A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok a 15. jubileumi évadát június 30-án indítja el. A mátrai rendezvénysorozat nyitónapja Füleken lesz, az őszi, Gyula térségében szerveződő program egy napja pedig a Partiumba látogat majd.