A Dalkör megalakulásának 45. évfordulóján a vendégek is köszöntötték a jubilálókat. Köszönetek, gratulációk, beszédek – és egy pici előszó a választásokhoz.
Az oktatásügy és a támogatáspolitika jelenlegi helyzetéről tartottak közösségi fórumot Diószegen. A tanácskozás egy állásfoglalás, zárónyilatkozat elfogadásával fejeződött be.
A Szlovákiai Magyar Bibliotékai Napokon a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében a Nap kiadót Barak László mutatta be Görföl Jenő, Kovács László és Vida Gergely közreműködésével 2011. november 3-án.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciáját 2018. november 17-én tartották Dunaszerdahelyen. „Különbséget kell tenni civil és a civil között” – állítja Görföl Jenő.
A Kerekasztal V. Országos Konferenciáján – Gyurgyík László demográfus A szlovákiai magyarság a 2011-es népszámlálás tükrében című előadása és Orosz Örs A népszámlálás térképei címü beszámolója után a következő programpont a témához kapcsolódó vita volt.
Az „ÉRTÉKEINK – Százéves a szlovákiai magyar közösség – Hetvenéves a Csemadok” című könyv a magyarságot megtartó pilléreket mutatja be, csaknem 400 oldalon keresztül.
Az „ÉRTÉKEINK – Százéves a szlovákiai magyar közösség – Hetvenéves a Csemadok” című könyv a magyarságot megtartó pilléreket mutatja be, csaknem 400 oldalon keresztül.
A dunaszerdahelyi Arthe Caféban Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője méltatta a Szlovákiai Magyar Írók Társasága gondozásában megjelent A szlovákiai magyar újságírás arcképcsarnoka című kiadványt május 28-án.