Az 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban rendezik 2019. szeptember 7-én, szombaton.
A pozsonyi Kobold zenekar 2008 nyarán alakult (eleinte Manó Band névvel). A zenekar egységét nemsokára egy szép siker, a kassai Thália Színház tomboló közönsége szilárdította meg.
A zenekar 2015 őszén alakult Farnadon. Szerzeményeikben fel-felbukkannak különböző zenei hagyományok, a népi motívumoktól kezdve a funk hangulatán keresztül egészen a rockos riffekig.
A nagyudvarnoki Haizok Melinda Dunaszerdahelyen született. 2012 óta foglalkozik aktívan az énekléssel. Négy éve lép fel különböző rendezvényeken Szlovákiában és Magyarországon; műsorvezetőként is jeleskedik.
A Göbő Anna és Sándor duót apa és lánya alkotja. Anna kisgyerekkorától fogva szeret énekelni, alapiskolás korában hegedülni tanult, ám nemsokára mégis az énekkel kezdett komolyabban foglalkozni.
Slávik Berni már egészen kicsi kora óta szereti a zenét és szeret színpadon szerepelni. 10 évesen lehetősége nyílt énektanárnál tanulni, énekkarban énekelni, népdaléneklő versenyekre járni.
A Szuperzöld együttes lényegében projektként indult 2012-ben, különféle dunaszerdahelyi zenészekkel, akik helyi zenekarokban játszanak vagy játszottak.
A Hajni és a fiúk együttesben a tapasztalt füleki dzsessz-zenészek mellé szegődött egy fiatal lány, s együtt vérbő etnojazz-szerű muzsika kelt életre hatalmas hangszeres szólókkal.
2018. szeptember 8-án rendezte meg a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a Könnyűzenei szemle című seregszemlét Dunaszerdahelyen. A gútai székhelyű túlontool zenekar közös próbái 2016 decemberében kezdődtek.