Az Opportunity 11 viszontagságos évéről készített nyolcperces összefoglalót a NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma (Jet Propulsion Laboratory). Az Opportunity 2004-ben kezdte meg küldetését a Marson
Most, hogy az Opportunity marsjáró elhallgatott, az archívumból előkeresett képeket szépen egymás mögé illesztve megnézhetjük, mivel is foglalkozott a rover az elmúlt 14 év alatt. Meg kell mondani, elég unalmasnak tűnik a munkája, de a tudósoknak évtizedekre elegendő adatot szolgáltatott a vörös bolygóról.
A Mars Express, amely az Európai Űrügynökség első európai marskutató szondája által készített felvételekből állítottak most össze egy nagyon látványos videót. Az eszköz 2003 decemberében érte el a Marsot. A küldetését kétszer is meghosszabbították (másodjára a 2020-as éveket jelölték meg a munkája utolsó pillanataiként), ennek köszönhetően a számos mérés mellett jóval több felvételt tudott a […]
A Viking 2 űrszonda leszállt a Marson és elkészítette az első közeli színes felvételeket a bolygó felszínéről. A Viking–2 az Egyesült Államok űrszondája volt, amelyet a Viking-program keretében küldött a Marshoz. Testvérszondájához, a Viking–1-hez hasonlóan leszálló és keringő egységből állt, amelyekkel a vörös bolygó felderítésére küldött első komplex kutatási programot végezte el. NASA Viking-2 marsjárója […]
Réges-rég egy messzi–messzi galaxisban… Nem is, csak itt a szomszédban, de a kis, golfautó méretű hatkerekű Opportunity már 5000 SOL óra járja a kies marsi tájat, gyakorlatilag egyedül, mivel társa a Spirit, már hét éve nem ad hírt magáról
Az InSight marsjáró robot marsrengések után kutat. A bolygó legkisebb remegését is képes érzékelni. A NASA idén közzétette az ott rögzített hangokból álló felvételeket. Legjobb fejhallgatóval meghallgatni, hogyan fütyül a szél a Marson, hogy surrog a marsjáró, hogyan dolgoznak az alkatrészei.
Egy új küldetésekkel és felfedezésekkel teli év után a Mars és robotjai 2022-re készülnek. Három új Mars-küldetés sikeres elindítása után 2020 nyarán a Mars-kutatás 2021-ben átütő évet várt. Meglepő módon mindhárom küldetés – a NASA Mars 2020, a kínai Tianwen-1 és az Egyesült Arab Emirátusok Hope szondája – februárban sikeresen megérkezett a Marsra, és máris […]
Kell hozzá 15 dollár és egy HTC Vive vagy Oculus Rift VR-szemüveg, de ebben a hőségben üdítő lehet felfedezni a hideg Marsot. Megjelent ugyanis egy Mars 2030 című virtuális valóságon alapuló játék, amellyel a vörös bolygóra mehetünk, hogy ott mindenféle kutatásokat végezzünk.
A NASA Perseverance Mars-járója Mastcam-Z kamerarendszerével videót készített arról, ahogyan a Phobos, a Mars két holdja közül az egyik elhomályosítja a Napot. Ez a Mars felszínéről valaha készült Phobos-napfogyatkozás legjobban nagyított, legnagyobb képsebességű megfigyelése. Az elmúlt 18 évben több Mars-járó figyelte meg a Phobos áthaladását a Nap előtt. A Spirit and Opportunity 2004-ben tette […]
Amikor az amerikai NASA az űrsiklóprogramot leállította, elvesztette annak lehetőségét, hogy saját erőből embert juttasson az űrbe. Ma tesztelték le legénység nélkül azt az Orion névre keresztelt űrkapszulát,
Ebben a hónapban gyönyörködhetünk a Vénusz (Esthajnalcsillag) káprázatos látványában. A Jupiter a legfényesebb oppozíció idején, és a Mars megduplázódik fényességében. A NASA videója.
A Perseverance (magyarul: Kitartás, becenevén Percy) marsautó, amelyet a NASA Jet Propulsion Laboratory-ja fejlesztett ki a Mars felszínének tanulmányozására. 2020. július 30-án indították egy Atlas V hordozórakétával. Az űrszonda magyar idő szerint este 21:55-kor kísérli meg a Perseverance a leszállást a Vörös Bolygón. A küldetés elsődleges, legfontosabb célja az élet nyomainak vizsgálata a Marson. 2018 […]
Már a Nemzetközi Űrállomás felé tart a Cygnus (OA-5) teherűrhajó. Az Orbital ATK cég legújabb teherűrhajója a NASA megbízásából ellátmányt visz a űrállomásra. A startot a megszokottnál is nagyobb várakozás előzte meg, hiszen 2014 októberében
FRISSÍTVE • A NASA kíváncsi űrjárója folyamatosan küldözgeti a képet a Mars felszínéről. Pár hete a Curiosity megkezdte a Földön kívüli homokdűnék első közeli vizsgálatát. Legújabb felvételei egy dűne