Július 18-én a Gombaszögi Nyári Tábor Tóth Károly sátrában Menyhárt József (MKP) és Simon Zsolt (Magyar Fórum) beszélgetésének házigazdája Lengyel Diána volt.
A Gombaszögi Nyári Táborban 2017-ben végre egy nagy kerek asztalhoz ülhettek az MKP és a Híd vezetői. A Magyar Közösség Pártja színeiben Menyhárt József, a párt elnöke, míg a Híd színeiben a párt alelnöke, Ravasz Ábel szállt ringbe. Kettejük párviadalra cseppet sem hasonlító meccsét Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumának igazgatója vezette. Aki nem hiszi, […]
A potenciálisan nagy hallgatóság mindig érdekes a politikus számára, hisz így több emberhez tudja eljuttatni mondanivalóját. A Diákhálózat egykori Krasznahorkán megrendezett Nyári Táborában 2011-óta figyeljük a politikusok csatározásait.
A Gombaszögi Nyári Tábor Tóth Károlyról elnevezett nagysátrában Merre tart a felvidéki magyar érdekérvényesítés? címmel Kovács Balázs beszélget Menyhárt Józseffel a felvidéki magyar érdekérvényesítésről…
A Gombaszögi Nyári Táborban idén végre egy nagy kerek asztalhoz ülhettek az MKP és a Híd vezetői. A Magyar Közösség Pártja színeiben Menyhárt József, a párt elnöke, míg a Híd színeiben a párt alelnöke, Ravasz Ábel szállt ringbe. Kettejük párviadalra cseppet sem hasonlító
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere pozsonyi látogatása során az MKP-ba is ellátogatott, ahol Menyhárt József pártelnökkel sajtótájékoztatót tartott.
A Magyar Közösség Pártjának elnöke, Menyhárt József a 2016-os évet értékelte a ma délelőtt megtartott sajtóreggelin. Az értékelés és visszatekinés mellett felvázolta a jövőre vonatkozó terveket is. Kiemelte, hogy a Magyar–Magyar Párbeszéd,
A Magyar–Magyar Párbeszéd első, 2016. november 21-én tartott dunaszerdahelyi összejövetelén mintegy 80-90 politikus, közéleti szereplő, egyházi és civil vezető jött össze. Az megjelenteket Hájos Zoltán, Dunaszerdahely
Menyhárt József, az MKP elnöke ma reggel sajtóreggelire hívta a magyar sajtó képviselőit. A beszélgetésen említésre került a Gömöri összetartozás napja, a november 17-ei ellenzéki tüntetés és főleg a november 21-én
A Kicsi Hang együttes koncertje a XXV. Tompa Mihály Országos Verseny második versenynapján. A Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József alkotta együttes
Szeptember 21-én Pozsonyba látogatott Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Pozsonyi tartózkodása során az MKP székházába is ellátogatott, és tárgyalást folytatott Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével.
A Kicsi Hang együttes koncertje a XXV. Tompa Mihály Országos Verseny második versenynapján. A Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József alkotta együttes
A Kicsi Hang együttes koncertje a XXV. Tompa Mihály Országos Verseny második versenynapján. A Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József alkotta együttes
A Kicsi Hang együttes koncertje a XXV. Tompa Mihály Országos Verseny második versenynapján. A Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József alkotta együttes
A XXV. Tompa Mihály Országos Verseny második versenynapján 2016. április 29. – pénteken a Kicsi Hang együttes koncertje volt a műsoron. A Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József alkotta együttes