A Szövetség a Közös Célokért tíz évvel ezelőtt, 2001. novemberében alakult. 2011. november 29-én tisztújító ünnepi közgyűlést tartott Dunaszerdahelyen.
Két jelölt mérette meg magát a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöki posztjáért. Az elnökválasztás eredménye szoros lett: a 88 jelenlevő küldött közül 46-an Jókai Tiborra szavaztak.
A sok téblábolás után végre lépett valaki: Nagyszarva veszélyeztetett szép, nagy „kisiskolája”, annak pedagógusai, szülői, diákjai, és természetesen maga a község elindította az iskolamentő mozgalmat,
Pék László 12 évig vezette az SZMPSZ-t, most új elnököt választott a közgyűlés. A leköszönő elnök beszámolójából kiderült, hogy a szervezetnek közel 2700 tagja van. Sajnos az elmúlt évtizedben
A Gombaszögi Nyári Tábor nagysátrában, Krasznahorkaváralján beszélgetnek: Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora, Csáky Csongor (főtitkár, Rákóczi Szövetség) és Pék László (elnök, Nemzeti Tehetségépítő Tanács).
Műsorszámokkal közreműködtek a lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium, a rozsnyói Református Egyházi Alapiskola, a vajáni Református Egyházi Alapiskola, a martosi Magyar Tanítási Nyelvű Református Alapiskola diákjai.
Utolsó programpontként a kisiskolák problémái, az országos és a regionális állapotuk bemutatása, és a lehetséges megoldási lehetőségek kerültek terítékre. Elsőként Pék László szólalt fel. Megemlítette az iskolabuszokat,
A Martfeszt oktatásügyi kerekasztalának vendégei idén Szigeti László, Albert Sándor és Pék László voltak. Pék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke az oktatási hálózat állapotáról tájékoztatja a közönséget.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna „Zsidó hagyományok Galántán és környékén” című könyvének bemutatóján jártunk Galántán a Pázmány Péter Alapítvány székházában.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna „Zsidó hagyományok Galántán és környékén” című könyvének bemutatóján jártunk Galántán a Pázmány Péter Alapítvány székházában.