Július 18-én a Gombaszögi Nyári Tábor Tóth Károly sátrában Menyhárt József (MKP) és Simon Zsolt (Magyar Fórum) beszélgetésének házigazdája Lengyel Diána volt.
A Híd Országos Tanácsa jóváhagyta a négypárti koalícióba való belépést. Az 50 tagból 44-en voltak jelen, 41-en a belépés mellett, hárman ellene szavaztak. Simon Zsolt bejelentette, lemond minden funkciójáról, és kilép a pártból.
Pénteken délelőtt a Híd székházában Bugár Béla, elnök, valamint Solymos László, Simon Zsolt és Ivan Švejna, a Híd alelnökei a Fico-kormány egy évét értékelték.
Simon Zsolt, a Híd alelnöke mai sajtótájékoztatója az első Fico-kormány által iskola-felújításokra, valamint közterek rekonstruálására jóváhagyott projektek Jahnátek miniszter általi leállítási felszólításáról.
Az elmúlt hétvégén a HÍD a keleti végeken kampányolt. Március harmadikán este Szomotor volt a helyszín, ahol Simon Zsolt válaszolt a nézők kérdéseire és ismertette a párt programját.
A miniszter szerint a legnagyobb hangsúlyt az intenzív termelésre és új munkahelyek kialakítására kell fektetni. Az új munkahelyek létesítése kapcsán két új javaslatot mutatott be.
Nádszegen 2011. április 21-én ünnepélyes keretek között, Simon Zsolt mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter közreműködésével elkezdték kiásni a szociális és egészségügyi központ új részlegének alapjait. A falufejlesztés eredményeiről Juhos Ferenc polgármester tájékoztatta a Televíziót.