Szigeti László, az MKP OT elnöke a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági est keretében. „Biztos vagyok benne, hogy lesznek követői ennek a rendezvénynek.”
Bugár Béla, a Híd elnöke a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági est keretében. „Egy számbelileg kis község mekkora nagy lélekkel rendelkezik!”
A sok téblábolás után végre lépett valaki: Nagyszarva veszélyeztetett szép, nagy „kisiskolája”, annak pedagógusai, szülői, diákjai, és természetesen maga a község elindította az iskolamentő mozgalmat,
Érsek Árpád és Ožvald Erzsébet (Híd) kezdeményezésére Szigeti László (MKP), Fodor Attila (Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége), Bárdos Gyula (Csemadok), Mézes Rudolf (Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége) részvételével
Bajnai Gordonnal, Magyarország volt miniszterelnökével főleg gazdasági témákról beszélgetett Dunaszerdahelyen az Europa Centerben Szigeti László és Bindics Zsolt.
A belügyminisztérium által tervezett közigazgatási reform keretében, a helyi államigazgatás átalakítására kidolgozott törvényjavaslat szerint felszámolnák a Párkányi Körzeti Hivatalt.
Somorján tegnap este 1989. november 17-ére és a bársonyos forradalomra emlékeztek az egykori résztvevők. Az egyórás beszélgetést Bródy János koncertje zárta.