Pozsonyban tartotta ülését a Magyar Közösség Pártjának Országos Tanácsa, mely értékelte a parlamenti választások eredményeit, a kialakult politikai helyzetet, és megtette az MKP tisztújító közgyűlésének összehívásához
Bajnai Gordonnal, Magyarország volt miniszterelnökével főleg gazdasági témákról beszélgetett Dunaszerdahelyen az Europa Centerben Szigeti László és Bindics Zsolt.
A Martfeszt oktatásügyi kerekasztalának vendégei idén Szigeti László, Albert Sándor és Pék László voltak. Pék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke az oktatási hálózat állapotáról tájékoztatja a közönséget.
Maros menti muzsika Vajdaszentiványról a Pósfa zenekar előadásában a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági iskolamentő koncerten.
Bugár Béla, a Híd elnöke a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági est keretében. „Egy számbelileg kis község mekkora nagy lélekkel rendelkezik!”
Abaúj és Zemplén környéki muzsika a Pósfa zenekar előadásában a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági iskolamentő koncerten.
Az erdélyi népzene egyik gyöngyszeme: kalotaszegi muzsika a Pósfa zenekar előadásában a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági iskolamentő koncerten.
„Szeressünk! mert erőnk szeretni, Idő jártával odalesz” – a Pósfa zenekar előadásában a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági iskolamentő koncerten.
Egy rövid ráadás muzsika után, a jótékonysági koncert végén népi hangszereken felcsendült a Himnusz a nagyszarvai művelődési házban a 2014. február 5-én.
Szigeti László, az MKP OT elnöke a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági est keretében. „Biztos vagyok benne, hogy lesznek követői ennek a rendezvénynek.”